Valójában mindennapi életünkben ismerjük vagy hallottuk a hűtési módszereket. Például a közönséges klímaberendezések kompresszorokat használnak a hűtésre, míg a félvezető hűtés viszonylag ritkábban fordul elő mindennapi életünkben. Az elmúlt években azonban megszaporodtak a termoelektromos hűtés alkalmazási forgatókönyvei a fogyasztási cikkekben, és fokozatosan a hétköznapi emberek látókörébe került, mint például a mobiltelefonok hőleadó hátlapja és az autóba épített hűtőszekrények az új energiájú járművekben stb.
A TEC működésének jobb megértéséhez először nézzük meg a belső szerkezetét. A TEC magja a félvezető hőelem (szemcse), amelyet általában P-típusra és N-típusra osztanak.
Az „extrudált termoelektromos anyagok” az extrudálással feldolgozott félvezető vegyületeket jelentik – egy olyan gyártási technikát, ahol az anyagot egy szerszámon keresztül kényszerítik át, hogy folytonos alakzatokat alakítsanak ki – optimalizálva a termoelektromos energia átalakítására.
Az ábrán a termoelektromos mezőnk három fő hatásának sematikus diagramja látható: ezek a Seebeck-effektus, a Peltier-effektus és a Thomson-effektus. Ezúttal William Thomsont és nagyszerű felfedezését - a Thomson-effektust - fogjuk felfedezni.
A 19. század elején a franciaországi Somme-ban egy Jean-Charles Peltier nevű órásmester (röviden Peltier) precíz fogaskerekekkel kalibrálta számtalan óra mérlegét. Amikor azonban 30 évesen letette a reszelőt és a nóniuszos tolómérőt, helyette felvette a prizmát és az árammérőt, így megszületett életútjának és tudománytörténetének metszéspontja – ez az egykori mesterember a „Peltier-effektus” felfedezőjeként vésődik a termoelektromos fizika mérföldkövére.
Egy alma szétzúzta Newton gondolatait az egyetemes gravitációról. Akkor ki találta meg a kulcsot a termoelektromosság világának kinyitásához? Lépjünk be a TEC fejlődéstörténetébe és a termoelektromosság világába.
